Kategória: Blog

Home / Blog
TV forgatáson voltam
Bejegyzés

TV forgatáson voltam

Október végén hatalmas élményben volt részem. Előzetesen azt tudnod kell, hogy ilyen intenzíven, mint most, 6 éve foglalkozom arculattervezéssel, grafikai tervezéssel, webdesignnal, és tavaly augusztusban elindítottam ezt a weboldalt is, ahol a Kicsiház átalakulását követheted nyomon, és közben megkötünk néhány zoknit, tutyit is. A grafikai tervezés mellett, – ami gyakran napi 8-10 óra, de volt,...

Ha tudsz kötni, az egészségednek teszel jót
Bejegyzés

Ha tudsz kötni, az egészségednek teszel jót

Az ősz szórakoztató, kirándulásra, utazásra inspiráló évszak. Azonban maga az utazás, az előkészületek mind okozhatnak stresszt. Több kutatás is foglalkozott már azzal a témával, hogy a kötés, a horgolás mennyire jótékonyan hat az emberi szervezetre, egészségre, közérzetre, gondolkodásra. Ebben a videóban arról van szó, hogy a kötés és horgolás még egyes betegségek szintentartására is jótékonyan...

Bemutatkozik a BanDan Knitted Designs
Bejegyzés

Bemutatkozik a BanDan Knitted Designs

Ezen a weboldalon nyomon követheted a Kicsiház átalakulását, ami egyszer majd a kötős workshopoknak is helyet ad. Addig sem tétlenkedünk, mert más-más helyszíneken kötünk közösen és én magam is elkészítek néhány kötött darabot. A Kicsiház a slow lifera szavaz, azt képviseli. Ennek lényege, hogy minőségi alapanyagokból készít kötött kiegészítőket, hogy a tudatos vásárlást és az...

Ahol a zoknid, ott az otthonod
Bejegyzés

Ahol a zoknid, ott az otthonod

Ahol a zoknid, ott az otthonod. Hát nem? Ez így van 🙂 oké, magaddal is viheted, de a lényeg az, hogy zokni mindig kell. Otthon is, és ha nem vagy otthon, akkor is. Szeretek zoknikat kötni, és mindig keresem-kutatom, hogy mikor milyen zoknikat hordanak szívesen az emberek. Figyelem azt is, hogy melyik tevékenységhez, sporthoz, hobbihoz...

Mire (is) jó a fém szivacs?
Bejegyzés

Mire (is) jó a fém szivacs?

A hálószoba fala még mindig nincs készen, egészen pontosan a fal nincs a helyén. Ennek az az oka, hogy egész nyáron tereprendezéssel voltunk elfoglalva, mert az idő ezt megengedte. Mindig vártuk az esőt, de az nem jött, így viszont egész jól haladtunk a kinti munkákkal. Erről majd írok később, de addig is megmutatom, hogy ezzel...

Rusztikus fal a hálószobába
Bejegyzés

Rusztikus fal a hálószobába

Az emeleti hálószoba egyik falát fa borítással fogjuk elkészíteni. A fal már persze megvan, de egy semmike, jellegtelen fal. A Pinteresten is szeretek inspirálódni, úgyhogy innen hoztam néhány képet, amik tetszenek, de eldöntöttem, hogy a cél nem valami “ugyanolyan” fal kreálása lesz. Olyan lesz ez a rusztikus fal, amilyennek lennie kell. Ehhez lehet, hogy felhasználom...

Falba építünk egy kis szekrényt
Bejegyzés

Falba építünk egy kis szekrényt

Vannak nehezebb napok is… néha olyan szépen, tervszerűen haladnak a dolgok, és aztán van, amikor valami váratlan objektum mindent keresztbe vág. Ilyen volt ez a tegnapi rövidke délután is  a Kicsiházban. Nagyon tudományosan (értsd: minden szerszámot, eszközt okosan átgondolva összekészítettem, és ki is vittünk a Kicsiházba) összeállított szerszámkészlettel kivonultunk, hogy majd én (egyedül) csinálok egy...

Rusztikus kicsi ház
Bejegyzés

Rusztikus kicsi ház

Már az elején kitaláltam, hogy egyfajta rusztikus stílus lesz az, ami a Kicsiházban megjelenik. Bár ami azt illeti, az eklektikusság is nagyon közel áll hozzám, úgyhogy nem tudom garantálni a tiszta rusztikát. Ez legyen a legnagyobb baj a Kicsiház életében. A rusztikus szó eredete a latin “rusticus” szóból ered, aminek jelentése “falusi”. Merthogy ez a szó...

Festettünk a szabadban
Bejegyzés

Festettünk a szabadban

Múlt héten, vasárnap délután együtt festettünk heten a Kicsiház kertjében. A csapat nagyon lelkes volt, és mindenki várakozással, izgalommal tekintett a festős program elé. Én annyira izgultam, pedig már nem tudom hány századik ilyen programra készültem fel, és csináltam meg, de itt új volt  a helyszín, új volt a csapat, és minden. Azt hiszem így...

Körbe vagyunk véve thermálfürdőkkel
Bejegyzés

Körbe vagyunk véve thermálfürdőkkel

A Dál-Dunántúli fürdők közül most csak a Kicsiházhoz legközelebb eső 3 gyógyfürdőt mutatom: Igal, Dombóvár-Gunaras, Tamási. Az első az Igalban található gyógyfürdő,  amely 31 km-re van a Kicsiháztól. “A 651 m méter mélységből feltörő 81°C-os csodálatos gyógyhatással rendelkező  gyógyvíz, amely rendkívül magas (10.358 mg/liter) oldott ásványi  anyagot tartalmaz, már több mint 50 éve Európa legjobbjai közt...

  • 1
  • 2