Fenntartható víz a Kicsiházban

Fenntartható víz a Kicsiházban

Elérkezett végre ez a pillanat is. Van víz a Kicsiházban, mégpedig nem is akármilyen.
A Föld keletkezése óta ugyanannyi vízmennyiség áll az emberiség rendelkezésre. Nem lesz sehonnan újabb víz, de közben az elmúlt száz évben háromszor annyian lettünk a Földön, mint azelőtt. Számunkra is fontos a környezetünk védelme, a fenntarthatóság, ezért mikor a vízmegoldás került napirendre olyan megoldást kerestünk, ami ennek a két szempontnak megfelel és egy kicsivel mi is hozzá tudunk járulni a víz védelméhez. Ráadásul vezetékes víz sincs, ezért más megoldásokban kellett gondolkodnunk, de az számomra elég rossz érzés, hogy a wc-t az ivóvízzel öblítjük le… így sokat keresgéltem ebben a témában.

Ha korábban is olvastad már ezt a blogot, akkor emlékezhetsz rá, hogy tavasszal elindítottam egy kampányt az Indiegogon, ahol az esővízgyűjtő rendszerre szerettük volna összegyűjteni a pénzt úgy, hogy előfoglalásokban eladjuk a jövő évi napokat. Mivel ezt nem sikerült így megvalósítani, ezért váratott magára még ez a projekt. Pár hónapot csúsztunk vele, de az őszi esős napok vizeit már javában tudjuk gyűjteni!

Ez a három fő dolog, amire használni fogjuk az esővizet: fürdés, wc öblítés, kerti csap/öntözés.

Rátaláltam egy olyan esővízgyűjtő rendszerre, ami összegyűjti, megtisztítja az esővizet és ez alkalmas a fürdésre, mosásra, a wc öblítésére, öntözésre is. Egy meleg augusztusi napon megérkezett a kivitelező csapat, kicsit később a tartályok, és a második nap felére már működő esővíz gyűjtő rendszerünk volt.

A teherautó meghozta a “szöcskét” – a fiúk csak így nevezték – ami gyorsan, precízen tette a dolgát.
Az első platón a mi két tartályunk, a többi – azok szennyvíztisztítók – egy másik faluba megy.

A tetőkről összegyűlt vizet egy szűrőrendszer tisztítja meg. Az UV szűrővel megtisztított víz az emberi bőrrel is érintkezhet, tehát fürdésre kiválóan alkalmas.

Itt már a gépészeti tartályt emelik a helyére, a vízgyűjtő tartály már a helyén van.
A vízgyűjtő tartály tetején ott figyel a napelemes szintjelző. Jöhet a tereprendezés!

Ezzel az esővíz gyűjtő rendszerrel két kicsi ház vízellátását tudjuk biztosítani. A jövő évi nyitásra már a terep is átalakul. Van egy kerti csapunk is, ami kézmosásra, a növények öntözésére nagyon praktikus lesz. Kap egy szép kútfejet, és olyan lesz, mintha oda öntötték volna.

Ezzel a vízzel akár ezeket a pamut, horgolt arctisztító korongokat is használhatod! Újra felhasználhatod őket, nem kell kidobni, mert moshatóak.

Szólj hozzá!

Your email address will not be published.

Ajándékozz magyar kézműves terméket! Természetes anyagokból készülő, mosható cekkereink sok színben várnak rád a webshopban. Vigyázz, mert mindenből csak egy van... Felejtsd el a nylon szatyrokat, spórolj pénzt már csak azzal, hogy ez a horgolt cekker mindig nálad van, ha kell, csak előkapod és már pakolhatsz is bele.