Zoknikötő Workshop

Zoknikötő Workshop

A zoknikötésnek régi hagyománya van, nem újdonság. Azonban azt vettem észre, hogy sokan félnek is tőle, így soha el sem kezdik. Sok hölgyet megtanítottam már zoknit kötni, és igazából rá lehet kattanni 🙂 Akinek eddig kötöttem zoknit, azok egytől egyig imádják hordani, lelkesen viselik. Hát persze, hiszen nincs is annál melengetőbb érzés, mint mikor egy általad szeretett embertől kapsz egy pár puha-meleg, saját két kezed által készített zoknit.

Mellékesen még azt is elérheted vele, hogy a gyermekeid, a párod megtanulja értékelni a munkádat, azt a csodát, amit a két kezed által teremtettél. Ez egy fontos dolog lesz később az ő szempontjukból is, mert ha megtanulják a körülöttük lévő dolgokat értékelni, akkor sokkal jobban értékelik azt is, amit ők készítenek, és így saját magukat is megbecsülik, szeretik. és azt tudjuk, hogy ez mennyire fontos az emberi kapcsolatokban, és abban, hogy kibékülve éljünk a világgal.

A zokni kötését Irmgardtól, egy sváb hölgytől tanultam Ravensburgban. Akkor 23 éves voltam. Most már nem annyi 😉 így elég sok zoknit megkötöttem életemben, és volt szerencsém sokakat meg is tanítani erre a szuper dologra. Öt tűvel kötöm, különféle fonalakból készíthető, bármekkora méretben.

Gyere, és megtanítalak a workshopon 5 tűvel zoknit kötni!

EGYSZERRE 6-8 FŐT TUDOK FOGADNI, EZÉRT ELŐZETES JELENTKEZÉS SZÜKSÉGES.

Egy pár zokni elkészítése több órába telik, de persze az órák száma már attól is függ, hogy milyen gyorsan kötsz, vagy milyen vastag a fonalad és a tűid. Tévézés, napozás és zenehallgatás közben is tudod csinálni, sőt akkor is, ha a családoddal vagy, a gyerekek játszanak körülötted, beszélgettek, közben szorgosan jár a kezed.

Sokféle zoknit hordunk, ha megtanulod az alap zoknit megkötni, onnantól kezdve köthetsz jógazoknit (nincs sarka és orra, a bokaízületet tartja melegen), bokazoknit, sportzoknit, vadászzoknit, bakancsba való zoknikat, kerti papucsba való zoknit, vagy akár a flip-flop papucsodhoz is.

A zokni fonala lehet állati, vagy növényi eredetű. Télre inkább a gyapjú ás alpaka fonalakat használom, tavaszra-nyárra pedig a pamut és bambusz fonalakat, melyek hűvösek.

Ezen a weboldalon találsz speciális zoknikötő fonalakat is: Fonalparadicsom

Töltsd ki az űrlapot, kattints a „Jelentkezem”-re,  és gyere el a Kicsiházba!

Tanulj meg te is a workshopon 5 tűvel zoknit kötni!

A résztvevőket a zokni kötése leírással várom.

Mit hozz magaddal?

  • Olyan fonalat, amiből szeretnéd elkészíteni a zoknit: a fonal vastagságától függően, de 5-5 dkg elég 1-1 darabhoz
  • A fonalhoz ajánlott méretű zoknikötőtűt (5 darab egy szettben)
  • A tűk lehetnek bambuszból, fémből, műanyagból
  • A tű mérete igazodjon a zoknifonal méretéhez!

Frissítő italok: A program résztvevői korlátlanul fogyasztható kávét, teát, ásványvizet kapnak.

Kérdéseidet alul a hozzászólások között teheted fel, vagy hívhatsz a 06 20/ 7736194-es telefonszámon!

Helyszín: Tolna megye, Nagykónyi, Nagy utca 93., Művelődési Ház

Előzetes jelentkezés szükséges, mert egyszerre 6-8  főt fogadok.

Ki fog veled foglalkozni, ki segít a zoknikötésben?

Benke Éva képzőművész, kötő vagyis én, aki ezt a weboldalt is működtetem 🙂 10 éves korom óta kötök, a zokni kötését pedig egy sváb hölgytől, Irmgardtól tanultam meg, Ravensburgban. Az ő elmondása alapján, útmutatása alapján kötöttem még Németországban az első zoknijaimat.

A workshopon még egyszerűbben mutatom meg azt, hogy hogyan lehet zoknit kötni. Vezettem felnőtt csoportot, ahol megtanítottam a hölgyeket zoknit kötni. Imádok alkotni, szeretek sok új dolgot kipróbálni én magam is. A kötés nekem a pihenés, kikapcsolódás is. BanDan néven 1 éve elindítottam a saját márkás kötött darabjaim készítését is.

A program teljes költsége 5900 Ft. Ebben benne van a képekkel illusztrált mintaleírás, a személyes segítségnyújtás és a workshop utáni csatlakozás a zárt Facebook csoporthoz. A 4,5 óra alatt elkészíthető fél pár zokni egy része. Hogy meddig jutsz az attól is függ, milyen gyorsan kötsz. Haza olyan útmutatásokkal mész, hogy be tudod fejezni az egy pár zoknidat. Otthon rögtön megmutathatod a családnak, és otthon megkötöd a párját is. Ha elakadnál közben e-mailen, vagy a Facebookon megtalálsz, kérdezhetsz 🙂
Ha ezen túl még bármi kérdésed felmerülnek, ne habozz írni nekem egy e-mailt: bandanrustic@gmail.com

Az alábbi űrlapon tudod elküldeni a jelentkezésed. Várunk szeretettel!

Gyere és jelentkezz a „Zoknikötő Workshop” programra!

Egyszerre több programra is leadhatod a jelentkezésed, de a dátumokra azért figyelj, melyik program, mikor van!

A „Zoknikötő Workshop” programot az alábbi időpontban tartom:

  1.  2018. november 17. szombat, 13.30 – 18.00 óráig

Küldd el jelentkezésed itt:

    Teljes név (kötelező)

    E-mail cím (kötelező)

    Telefonszám

    Lakcím

    Számlázási név és cím

    Melyik programra jelentkezel?

    Válassz dátumot?

    Megjegyzés

    Az Adatkezelési tájékoztatót megismertem és elfogadom

    A “JELENTKEZEM” GOMB MEGNYOMÁSÁVAL ELFOGADOD AZ ALÁBBI SZERZŐDÉSI FELTÉTELEKET:

    I. JOGI HÁTTÉR

    1. Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, mely fizetési kötelezettséggel jár rád nézve.
    2. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről is szóló, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések
    részletes szabályairól rendelkező 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik.
    3. A szerződést a megrendelő űrlap kitöltésével és a Megrendelem gombra való kattintással ARTECO House Kft.-vel kötöd.
    (7092 Nagykónyi, Dózsa Gy. u. 126/4. E-mail: bandanrustic@gmail.com)
    4. A számlázás elektronikusan történik, emailben küldjük a hivatalos, törvényeknek megfelelő elektronikus számlát.
    Papír alapú számlát nem áll módunkban kiállítani, sem postázni.
    5. A vállalkozás panaszkezelési módja e-mailben történhet (bandanristic@gmail.com)
    6. A vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltető testület: Tolna Megyei Békéltető Testület 7100 Szekszárd,
    Arany J. u. 23-25.
    Telefonszáma: (74) 411-661 Név: Mátyás Tibor E-mail cím: kamara@tmkik.hu;
    7. A termék ára bruttó 5900,- forint.
    8. Tárhelyszolgáltató: 23VNet Kft., 1132 Budapest, Victor Hugo u. 18-22., www.hostit.hu, info@net23.hu

    II. FIZETÉSI MÓDOK ÉS ADATOK

    1.) Elfogadott fizetési módok: banki előre utalás.
    2.) Fizetési adatok (ne utalj és egyéb formában se fizess addig, amíg nem rendelted meg a terméket!):
    2a.) Banki átutalás:
    ARTECO House Kft. (7092 Nagykónyi, Dózsa Gy. u. 126/4.)
    Bankszámlaszám: 71800219-11158279 Hungária Takarék
    2b.) Külföldről való utaláshoz:
    Bank SWIFT kód: TAKBHUHBXXX
    IBAN HU78 7180 0219 1115 8279 0000 000

    III. A FOGYASZTÓT MEGILLETŐ ELÁLLÁSI ÉS FELMONDÁSI JOGRÓL

    1.) A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELE ELŐTTI ESETBEN
    A fogyasztót megilleti a 14 munkanapos elállási, illetve szerződésfelmondási jog, még a szolgáltatás TELJESÍTÉSE,
    jelen esetben a PROGRAMON VALÓ RÉSZVÉTEL ELŐTT. A szerződés felmondását, vagy a szerződéstől való elállási szándékot egy egyszerű szöveges emailben jelezheted a bandanrustic@gmail.com címre küldve.
    A tárgymezőbe írd be, hogy „lemondás”, vagy „elállás”, vagy „felmondás”, a levél törzsébe pedig a megrendelésed időpontját, és a megrendelő nevét, illetve azt a tényt, mely szerint elállsz a szerződéstől.
    Összegezve: a program lebonyolítása ELŐTT  2 NAPPAL bármikor elállhatsz a szerződéstől.
    2.) A SZOLGÁLTATÁS TELJESÍTÉSE UTÁNI ESETBEN
    A fogyasztó nem jogosult a 14 munkanapos elállási illetve szerződésfelmondási jogával élni, a a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól rendelkező 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 29. § a) bekezdése értelmében.
    Összegezve: a rendelet értelmében, a program lebonyolítása előtti 2 napban már nem élhetsz a 14 napos elállási, vagy szerződésfelbontási jogoddal, mert ez a jog a teljesítéssel egyidejűleg megszűnik.

    IV. SZERZŐI ÉS SZOMSZÉDOS JOGOK

    A “Zoknikötő Workshop!” program tulajdonosa, az anyag kitalálója és kidolgozója Benke Éva, az ARTECO House Kft. a felelőse.

    V. ELÉRHETŐSÉGEK

    bandanrustic@gmail.com – Tel.: 0620 773 6194, 0620 773 6193,