Kicsiház a Koppánymenti-dombság ölelő lankái között

Kicsiház a Koppánymenti-dombság ölelő lankái között

Pár éve vásároltuk meg ezt a kicsi házat, mert a férjem annyira szeretett volna egy házikót. A munkája után (könyvelő) szeret a kertben dolgozni, ahol gyümölcsöst telepít, kertet rendezget, kikapcsolódhat. Nem mintha nem lett volna már addig is egy nagy kertünk, de az mégis csak más. Más az, mikor valahova el kell menned, hogy ott legyél a házikódnál, ahol van a gyümölcsösöd. Ez tulajdonképpen egy présház, de én soha nem tekintettem rá úgy, mert – ugyan némi nyoma volt annak, hogy korábban szőlőt is préseltek itt, de ez – mire  a miénk lett, már hanyagolható téma volt.

A kert szépen alakult, de a házikóval semmi nem történt, míg egy napon összeállt a fejünkben az ötlet, hogy mi is legyen itt. Sok-sok ötletelés és beszélgetés után megszületett a Kicsiház projekt, ami először #kishazprojekt néven futott.

(A bejegyzés kiemelt képe Joke Lenten fotója)

Elkezdődött a tervezgetés, stratégia kidolgozása, majd egy hideg téli napon, a domain vásárlásra került sor, mert egy weboldalon egy blog kell a projektnek, amin nyomon követhető az átalakulás. A “kis” jelző szinonimáival összeolvasott ház már mind foglalt volt, egyedül a “kicsihaz.hu” volt szabad, így gyorsan le is csaptam rá. Most itt vagyunk virtuálisan.

A fizikai valóságban pedig  a Koppánymenti-dombság vagy Keleti Külső-Somogyban vagyunk. Itt áll a Kicsiház a lankás dombok egyikén. Kilátással a halastavakra, a völgyekre. A környék kedvez a “bakancsos turizmus” kedvelőinek, mert nagy távolságokat lehet bejárni, gyönyörű tájakon. A környék több várat, érdekes programot is kínál, amit jó szívvel ajánlok megtekintésre. Körbe vagyunk véve termálfürdőkkel is: Tamási (9 km), Dombóvár-Gunaras (25 km), Igal (30 km) gyógyfürdője gyorsan elérhető. A gyógyfürdőkről bővebben itt olvashatsz: “Körbe vagyunk véve thermálfürdőkkel”

A fű csak néha moccan, de zúg, de zúg a tölgyes.

A gerle szürke hangját rigófütty pántlikázza,

rigófütty, s nem tudom még, miféle száz madárszó.

Térdemre hangya mászik, kék lepke száll fölöttem,

a bokrok kusza rácsán halommá gyűlt avar-lomb

riasztva zörren olykor.

(Csorba Győző: Az ürögi erdőben)

Az első szakaszban megszülettek papíron is a tervek, így reményeink szerint ha az idő melegebbre fordul, akkor elkezdjük a kisebb munkákat. Jelenleg nem tetszik a színe, túl szomorkás, komor ez a barna, ez a meszelt zöld pedig túl babás… szóval ezzel is biztosan kezdek valamit. Ebben a blogban ezekről is olvashatsz, és a szabad perceimben megszülető kötött darabokról, ami megvásárolható nálam, vagy te magad is megkötheted.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kövess a közösségi médiákban, mert ott még több kép látható. Gyere az Instagramra – kicsihaz_a_patak_parton oldalra

és a Facebook oldalunkra – Kicsiház a Patak Parton