A Tamási Rádióba kaptam egy meghívást az egyik beszélgetős műsorba. Zeke-Hajas Viki és Gulyás Anita arról kérdezett, hogy melyek azok a munkák, amit egy praktikus, kreatív nő maga is meg tud csinálni a lakásban, a házban, vagy akár a ház körül, az udvaron. Erről beszélgettünk a stúdióban.
Ha magunk csinálunk valamit, az nem jelenti, hogy olcsóbban megússzuk a dolgot, sőt! De jelenti azt, hogy valami olyat hozunk létre, amit a saját két kezünkkel teremtettünk meg és még élvezzük is azt a fajta munkát.
A Do It Yourself jelentése magyarul a „Csinál magad!” Ez a dolog korábban arra irányult, hogy „javítsd meg magad!”. Később kibővült arra, hogy ha vannak bizonyos képességeid, akkor hozd is létre azt a tárgyat, vagy alakítsd át magad. És ezt a nők tökéletesen tudják csinálni.
Nálam azok a feladatok jelentenek akadályt, ahol nagy erő kifejtésére van szükség, ezek a munkák nehezek számomra, de ilyenkor férfi segítséget hívok.
Ha magunk létrehozunk tárgyakat, ezekhez a kötődésünk is sokkal erősebb egyébként, mint ha besétálunk a boltba és ott megvesszük azt. Egyébként gyakran a magunk készített tárgyak többe is kerülnek, mintha csak egyszerűen megvásároltuk volna ezeket, de emiatt talán fel is értékelődik, jobban vigyázunk rá, értékesebb lesz számunkra.
Az ilyenfajta munkát felfoghatjuk terápiaként is, mert nagyon jó hatással van személyünkre. Egyrészt megéljük az „énidőt”, ami tudjuk, annyira kell nekünk, mint egy falat kenyér és amire esetleg más indokkal sajnálnánk az időt. Az önértékelésünk növekszik általa, a koncentrációs képességünk és fontos, hogy általa a döntési szabadságunkat is gyakorolhatjuk.
Kb. két éve kezdtük el a Kicsiház átalakítását, felújítását. Ez idő alatt sok esetben a „magad uram, ha szolgád nincs” mondás érvényesült leginkább, mikor arra adtam a fejem, hogy én magam csinálok meg valamit. Nehéz jó szakit találni és főleg azért, mert ha valaki jó, akkor tele van munkával. Tehát érvénybe lép az, hogy szinte képtelenség vele időpontot egyeztetni, vagy csak jó előre. Persze én magam, imádok átalakítani, kitalálni és megcsinálni dolgokat, tárgyakat és türelmetlen is vagyok, hogy kivárjam, amíg valaki megcsinálja. Ezért is van, hogy nem esem kétségbe, ha valamit ki kell találni, és a kivitelezés is saját kezűleg lesz. Csak biztatni tudom a nőket, lányokat arra, hogy próbálják ki magukat ezekben a munkákban!

Mi az, amit mi magunk is meg tudunk csinálni? Álljon itt néhány ötlet, amiben van olyan, ami kevés anyagszükséglettel jár, gyorsan kész, de van olyan is, ami kicsivel több előkészületet kíván, és maga a folyamat is hosszasabb:
- egy repro (másolat) képet, vagy fotót rakni egy régi keretbe
- átfesteni egy képkeretet
- átfesteni egy-egy kisbútort
- megvarrni néhány új párnahuzatot
- megvarrhatunk 1-2 vászontáskát a bevásárlásokhoz
- kiönteni hobbibetonból pár új gyertyatartót, vagy kaspót, amibe virágot teszünk
- egy-két érdekes formájú üveget lefestünk krétafestékkel
- meghorgolni pár edényfogót a konyhába
- egy szalmakoszorút behorgolni és az évszaknak megfelelő színekben feldíszíteni
Az utóbbi egy évben elég sok ilyen DIY dolgot megcsináltam, ezek mindegyike a Kicsiházba készült, vagy azzal kapcsolatos. Nézd meg ezeket is:
- a terasz faanyagát festettem le építés előtt
- erkélykorlátot festettem
- újragondoltam és átfestettem néhány kisbútort: lóca; fa lavórtartó; hastok volt, asztal lett; régi kisasztalból étkező asztal lett;
- ablakkeretet festettem
- tölgyfalépcső fokokat kentem át keményolajjal
- falburkoló deszkákat tettem festéssel rusztikussá
- ágyat terveztem a hálószobába (asztalos kivitelezte öregfából)
- fürdőszobai kisszekrényt terveztem (asztalos kivitelezte öregfából)
- linóképeket nyomtattam saját grafikáimmal
- képeket kereteztem vásárolt kerettel
- régi míves képkeretet festettem át, amiből tükör lett
- ruhafogast készítettem: betonba öntöttem lehántolt kacskaringós faágat
- akácfa kerítés oszlopokat szabadítottam meg a kérgétől vonókéssel
- „örökvirág kapu”-ra készítettem virágfüzért, amit esküvői fotózáshoz lehet használni
- beépített kis szekrényt terveztem a szobába, ennek a léceit, darabjait méretre vágtam
- kerti wc-hez a műszaki rajza alapján leszabtam a darabjait
Szóval a sor hosszú, sok munka volt, és még mindig vannak feladatok, ötletek. Ezekhez a kisebb munkákhoz van egy nagyon alap szerszámkészletem: egy japán fűrész (isteni!); egy kis fejsze; egy bőr övtáska, amibe minden (is) belefér; egy kis kalapács; kesztyű(k).
Most már több helyről is kaptam a visszajelzést, hogy szívesen olvassák itt a Kicsiház blogon azokat a cikkeket, amik egy-egy átalakításról, tárgyak újragondolásáról, vagy felújításáról szólnak. Köszönöm ezt nektek is Viki, Anita, Tündi! Jönnek új cikkek ezekkel a témákkal is, meggyőztetek, belelkesedtem 🙂
Szólj hozzá!